fbpx

Zeke Band

***   Hungarian Folk Music   ***

Küldetésünk a magyar autentikus népdaléneklés művészetének átadása a jövő generációinak abban az eredeti formában, ahogyan azt őseink generációról generációra adták át nekünk.

Kiemelkedően fontos számunkra, hogy az, amit mi képviselünk eljusson a legkisebbekhez is, és általuk sikerüljön népdalaink eredeti formában megőrizni az utókor számára.

Lelkesedésünk a magyar népzene iránt töretlen, melyre nagyszerű közönségünk a bizonyíték, akiket időről időre sikerült elvarázsolnunk kultúránk eme ragyogó hagyatékával.

kik vagyunk?

A Zeke Banda három férfi énekesből álló formáció: Gubinecz Ákos, Hegedűs István és Horváth Bálint.

2017 decemberében azzal a céllal alakultunk, hogy stílushűen színpadra vigyük a magyar népzenét.

Mindannyian Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói vagyunk. A népi ének mellett hangszeren – citerán, furulyán és tamburán – is tanulunk, így az egyszólamú és többszólamú vokális megszólalásunk hangszerjátékkal is kiválóan kiegészül.

A színes felhozatal és a három férfihang rendkívül változatos műsort eredményez közönségünk számára, melynek köszönhetően a kuriózumnak számító formációnk minden generációnak képes átadni az autentikus magyar népzene szeretetét.

Hegedűs István

1990-ben születtem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Alsóvadászon nevelkedtem, de a középiskolai éveim már Miskolchoz kötnek.

Tovább>>>

bandatagjaink

Gubinecz Ákos

1998-ban születtem, és a Zala megyei Nováról származom. Nagyfokú érdeklődésemet a népzene iránt már az általános iskolai évek alatt észrevették szüleim és tanáraim is.

Tovább>>>

Horváth Bálint

Zala megye egyik nagyvárosában, Nagykanizsán születtem 1996-ban. Zenével való megismerkedésem általános iskolában kezdődött. Trombitálni kezdtem a nagykanizsai Farkas Ferenc zeneiskolában.

Ajándék ....!

Ajándék ....!

Töltsd le a …. ingyenesen…..

A weboldal a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült:

Információ

Partnereink

Közösségi oldalak